Liszt Ferenc Kamarazenekar

Bartók Béla, Dohnányi Ernő és Weiner Leó szinte egyidőben alkottak, és valahol mindannyiuk számára mintaként szolgált Liszt Ferenc. A kérdés pedig mindannyiukat egész életükön át foglalkoztatta: milyen módon élnek tovább régi korok a mai zenében, és mennyire kell egy magyar zeneszerzőnek magyarosnak lenni? A koncerten elhangzó műveik tulajdonképpen erre keresik a választ. Bartók Román népi táncai a népzenegyűjtéséből táplálkoznak, és szép lenyomatai annak, ahogyan Bartók mindenféle népzenét magába szívott, és modernitása sokszor éppen abban állt, hogy igyekezett azt minél inkább eredeti formában megmutatni. Dohnányi igazi városi ember volt, kezdettől fogva erős nyugati kötődéssel. A fiatalkori szerenádját Bécsben mutatták be, a mű pedig egy londoni turnén keletkezett. Ez a zene sokkal inkább a német romantikusok rokona, mint a magyaroké. A még inkább városi Weinert – akinek már egy külső budapesti kerület is messzi vidéknek számított – szinte egész életében nyomasztotta a Bartók és Kodály által meghatározott közvélemény, hogy egy magyar szerzőnek márpedig magyaros zenét kell írni. És bár ő maga sosem gyűjtött népdalokat, egy sor olyan művet komponált, melyek népi gyökerűek. A 2. Divertimento tulajdonképpen népies tánctételek füzére, ebben található a híres Rókatánc is. Bartók is írt Divertimentót, de svájci felkérésre és Svájcban. Ebben a műben nem a Kárpát-medence, hanem a barokk concertók világa adta a kiindulópontot, és bár a zene messzemenőkig bartóki, mégis a régi korok előtt tiszteleg. Zárásként Liszt Magyar rapszódiáiból szólnak részletek, melyek valahol mindezen művek korai rokonai: magyarosak, romantikusak, virtuózok, szenvedélyesek. Kalandozzon Ön is koroktól és stílusoktól függetlenül a magyar zene meghatározó szereplőivel!